Olvasd el figyelmesen a következő szöveget, majd válaszolj a kérdésekre! Gregorics ilyenkor csak a fiúnak élt. Az utolsó leckeóra után ott várta az iskola kapu- c jában, s a fiú szeretettel futott feléje – pedig a gonosz nebulók eleget csúfolódtak vele a d vörös emberke miatt. Azt beszélték, hogy az maga a pokolbeli sátán, ő önti Wibra Gyuri fejébe egy varázsmondattal a feladott leckét, könnyű így első eminensnek lenni. Volt olyan gézengúz is, aki égre-földre esküdözött, hogy a rejtélyes öregnek lólába van, ha g a csizmáját leveti. A rongyos vörös esernyőnek is, melyet mindig magával hordott, valami varázslatos tulajdonságot képzeltek, olyanformát, mint az Aladin lámpájáé lehetett. Parocsányi Pista, aki a legjobb verselő volt, egy disztichont is írt a vörös esernyőre. De meg is kapta érte a honoráriumot Wibra Gyuritól, olyan nyaklevest, hogy orrán, száján buggyant a vér. A Gyuri fiút ezentúl bosszantani kezdte a rongyos vörös esernyő, mely nevetségessé tette osztálytársai előtt az „apabácsit”, s egy nap maga is előhozakodott Gregoricsnak: – Bizony vehetne már, apabácsika, egy új esernyőt. Az öregúr furfangosan mosolygott: – Micsoda? Talán nem tetszik neked az esernyőm, te mizimázi? – Kinevetik érte a diákok apabácsikát, higgye meg. – Mondd meg a diákoknak, hogy nem mind arany, ami fénylik, ezt ők még nem tudják, de tedd még hozzá, hogy némelykor arany lehet az is, ami nem fénylik. Majd egyszer megérted te ezt. Majd, ha nagy leszesz. (Mikszáth Kálmán nyomán) a) Karikázd be annak a mondatnak a betűjelét, amelyik legjobban összefoglalja az első bekezdés tartalmát! A) Nem mind arany, ami fénylik. B) Gyuri rá akarja venni Gregoricsot az ernyő cseréjére. C) Csodás feltételezések az öreg kilétéről. b) Írd le, milyen jelek alapján mondták Gregoricsra a fiúk, hogy „maga a pokolbeli sátán”! Nevezz meg két elemet! ………………………………………………………………………………………… Magyarázd meg egy szóval vagy körülírással, mit jelentenek a szöveg alábbi szavai! c) nebuló: ……………………………………………………………………………. d) gézengúz: …………………………………………………………………………. e) Írd le, miről (azaz „mire”) írtak verset a diákok! ………………………………………………………………………………………… f)-g) Fejtsd ki 2-3 mondatban, milyen kapcsolatot fejez ki az „apabácsika” megszólítás Gregorics és Wibra Gyuri között! ………………………………………………………………………………………… ………………………………………………………………………………………… ………………………………………………………………………………………… …………………………………………………………………………………………

| Javítókulcs | ![]()     | | Címkék | A címkéket az anyanyelv (F14) feladatokhoz rendelte: Sárik Szilvia + MI | | | |

Az appot fejleszti:
Vántus András | Kecskemét,
20/424-89-36 |
matematica.hu | A feladatok az
Oktatási Hivatal honlapjáról származnak. |
3511