A következő meserészlet alapján oldd meg a feladatokat! Csikorgó, a fagykirály nagyon szigorú uralkodó lehetett a maga idejében. Átkozták is eleget az alattvalói. Egy darabig még örültek is neki, kivált a (1.) s a csizmadiák, mert úgy ellátta őket munkával, hogy ki sem látszottak belőle. Örültek a gyerekek is persze, mert kedvükre szánkázhattak, korcsolyázhattak a ropogós havon s a fényes jégen. De hát nem csak szűcsök- ből, vargákból áll a világ, nem csak szánkázásból, csúszkálásból az élet. Elkezdtek gondol- kodni az alattvalók, hogy Csikorgó uralmának miképpen vethetnének véget. Fújták a körmüket erősen, s toporogtak. De hiába. Fűtöttek, pipáltak. De csak nem akart vége lenni fagykirály rettentő uralmának. – Üzenni kéne a fecskéknek – vélte egy bölcs öreg, aki még emlékezetében tartotta a fecskéket. – A fecskék jóban vannak a nappal, ha megjöhetnének, a napot is elhoznák ma- gukkal. Hogy s hogy nem, sikerült is üzenni a fecskéknek. El is jött nemsokára egy villás farkú, fe- csegő madárka. Cikázott erre-arra a befagyott (2.), tavak felett. De majdnem rossz vége lett a kirándulásnak. Alighogy rálibbent a zúzmarás telefondrótra, dermedten földre koppant. Még szerencse, hogy valaki kézbe kapta, s a markában életre melengette. – Egy fecske nem csinál tavaszt – csikorogta fagykirály kárörvendve. S olyan fagyot lehelt a környékre, hogy még a (3.) is üvöltöttek kínjukban. (Innen származik az a mondás a farkas- ordító hidegről.) (Kányádi Sándor: Csikorgó, a fagykirály http://www.toperencia.com/gyermekoldalak) a) Melyik szó illik a szöveg alapján a megadott szám helyére? Karikázd be a legmegfe- lelőbb szó betűjelét! 1. 2. 3. A) kovácsok A) házak A) medvék B) pékek B) folyók B) farkasok C) kerékgyártók C) rétek C) rókák D) szűcsök D) fák D) őzek E) szakácsok E) földek E) hiúzok b) A szöveg alapján állapítsd meg, hogy igaz vagy hamis az állítás! A megfelelő szót ka- rikázd be! 1. Igaz – Hamis: A fagykirály havat lehelt a fecskére. 2. Igaz – Hamis: Egy öreg bölcs szerint a fecskék magukkal hoznák a napot is. 3. Igaz – Hamis: Csikorgó uralmának sohasem örültek az emberek. 4. Igaz – Hamis: Az emberek csak toporgással, fűtéssel és a körmük fújásával védekeztek a hideg ellen.

| Javítókulcs | ![]()     | | Címkék | A címkéket az anyanyelv (F12) feladatokhoz rendelte: Vári Noémi + MI | | | |

Az appot fejleszti:
Vántus András | Kecskemét,
20/424-89-36 |
matematica.hu | A feladatok az
Oktatási Hivatal honlapjáról származnak. |
4732