Olvasd el figyelmesen a következő szöveget, majd oldd meg a feladatokat! Te beszélsz legyezőül? Mit tehet az ifjú hölgy, ha árgus szemek figyelik, és nem beszélhet szíve választottjával? Hát üzen neki, méghozzá azzal, ami éppen a keze ügyébe esik, sőt, már a kezében is van! Persze nem lehet csak úgy összevissza mutogatni, feltűnően csapdosni: finom, nem feltűnő mozdulatokra van szükség. Ehhez azonban meg kell állapodni, melyik mozdulat mit jelent. És mi más a nyelv, ha nem megállapodáson alapuló jelrendszer? Manapság a legyezőről a kellemes hűsölésre asszociálunk, ez azonban nem volt mindig így. A száj elé tartott legyező lehetővé tette, hogy a hölgyek lopott mondatokat suttoghassanak egymásnak, és a különféle színű és más-más módon tartott legyező rengeteg információt hordozott. Ma már szinte elképzelni sem tudjuk, hogy milyen érzés lehet, mikor az embert folyton kísérgeti valaki. Ha megtehetnénk, hogy néhány órát az 1800-as évekbeli Duna-korzón töltsünk, minden bizonnyal meglepve tapasztalnánk, hogy a fiatal hölgyek kizárólag kísérővel sétálgatnak (korzóznak). Talán felesleges magyarázni, hogy a gardedám, vagyis az idősebb női kísérő azért volt mindig a kisasszonyok nyomában, hogy azok még véletlenül se tévelyedjenek el, ugyanis a gardedám mind az utcára, mind pedig az olyan társasági eseményekre, mint a bál és a táncmulatság, elkísérte a hölgyeket, akik így megőrizhették jó hírnevüket. A folytonos ellenőrzés mellett nem csoda hát, ha a fiatal szerelmesek egy árva szót sem válthattak egymással. A legyező nonverbális kommunikációra való használata kézenfekvőnek tűnt, hiszen nem volt olyan nő, aki ne hordott volna magánál legyezőt. Mehner Vilmos 1900 körül megjelent könyve részletekbe menően elemzi és magyarázza a legyezőnyelv mozdulatait. Ha ez a kötet nem születik meg, könnyen lehet, hogy ma csak bizonytalan feltevéseink lennének a legyezőnyelv megfejtésére, már ha lennének egyáltalán. Feltehetően mindkét nemnek ismernie kellett a legyezőnyelvet, hiszen hiába üzent a hölgy, ha a kiszemeltnek fogalma sem volt, hogy épp durva elutasítással vagy egy kacérkodó kérdéssel illették. A szerelmesek által leggyakrabban használt kommunikációs jelrendszerek szótára, a „Legujabb és Legteljesebb legyező-, kesztyű-, zsebkendő- és színnyelv” című kötet mintegy nyolcvanöt különböző mozdulatot és annak értelmezését sorolja fel, melyek közül bemutatunk néhány példát. 1. Ügyelnek ránk: vigyázz! – A félig zárt legyezővel jobb fülünket érintjük. 2. Szívesen leszek az arád! – A csukott legyezőt a keblünkre helyezzük. 3. Szeretlek! – A jobb kézben tartott nyitott legyezőt szívünkre helyezzük. 4. Meghalnék, ha elhagynál! – A zárt legyező hegyével, mint tőrrel szívünk felé mutatunk. 5. Te minden lányt elcsábítasz! – A legyezőt kinyitjuk, s a nyél nyílásain át tekintgetünk. 6. Igen! – Az egész nyitott legyezővel, melyet bal kézben tartunk, jobb orcánkat érintjük. 7. Nem! – Az egész nyitott legyezővel, melyet jobb kézben tartunk, bal orcánkat érintjük. Mindezek fényében nem nehéz elképzelni, hogy a 19. századi bálokon a mesés báli ruhák forgatagában mennyire nehéz lehetett egy épkézláb beszélgetést levezényelni. Félreértések akadhattak bőven, bár az is biztos, hogy a szemfüles szerelmesek megtalálták a módját, hogy ne csak a legyező segítségével kommunikáljanak. (Források: http://drmarinaploja.blogspot.hu/2013/02/te-beszelsz-legyezoul.html http://www.nyest.hu/hirek/beszel-on-legyezoul) a) Mi volt az oka a legyezőnyelv kialakulásának? ………………………………………………………………………………………………. ………………………………………………………………………………………………. b) A szöveg mely idegen eredetű szavai fejezik ki az alábbi fogalmakat? A szavakat a megadott kifejezésnek megfelelően írd le, azaz toldalékold, ha szükséges! A) a Duna-parton sétálni: ..................................................... B) a fiatal hölgyek kísérője: ..................................................... C) nem szóbeli, nem nyelvi (kommunikáció): ..................................................... c) Igazak-e vagy hamisak a következő állítások? Karikázd be a helyes választ! A) Csak a hölgyek mutogattak a legyezőjükkel. IGAZ – HAMIS B) A gardedám arra ügyelt, hogy a lányok ne tévedjenek el az utcán. IGAZ – HAMIS C) A fiatal szerelmesek csak a legyező segítségével válthattak titkos jeleket. IGAZ – HAMIS d) Mi volt az üzenete az alábbi képeknek? Írd ki a szövegből a képekhez tartozó jelentés sorszámát! A) B) sorszám: …… sorszám: …… e) Vajon miért nem használják ma a szerelmesek a legyezőnyelvet? Írj legalább két különböző indokot! ……………………………………………………………………………………………… ………………………………………………………………………………………………

| Javítókulcs | ![]()     | | Címkék | A címkéket az anyanyelv (F14) feladatokhoz rendelte: Sárik Szilvia + MI | | | |

Az appot fejleszti:
Vántus András | Kecskemét,
20/424-89-36 |
matematica.hu | A feladatok az
Oktatási Hivatal honlapjáról származnak. |
3873